1. állomás: Isten megteremti a világot

2. A bűneset

Miért kell megpróbálnunk Istenre hallgatni, és úgy élni, ahogy az Neki kedves?

Előfordul veled, hogy nehéz Istennek engedelmeskedned, és úgy élni, ahogy Neki tetszik?

Mi történik, ha nem engedelmeskedünk Istennek?
A bűneset
De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? 1Mózes 3,9

Ez történt eddig…

Ádámnak és Évának, az első emberpárnak, megvolt mindene: gyönyörű helyen lakhattak, bőven volt ételük és jó társaságban lehettek. De Isten nem akarta, hogy az emberek olyanok legyenek, mint a robotok, és szabad akaratot adott nekik. Választhattak, hogy engedelmeskednek Istennek, vagy nem.

1Mózes 3,1–13

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem: Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.

Mi történt ezután?

Ádám és Éva megpróbált kifogásokat keresni a tetteiért, pedig mindketten maguk döntöttek a rossz mellett. Ez barátságukat Istennel megrontotta, és el kellett hagyniuk a paradicsomi kertet. Így került a bűn a világunkba.

Gondold végig!

Válaszoljatok együtt a Bibliai Kalandtúra 12. oldalán található kérdésekre.

Tudtad?

A gyümölcs A Teremtés könyve nem árulja el, milyen fajta gyümölcs volt, csak annyit tudunk meg, hogy fán nőtt, és hogy az embernek nem volt szabad ennie belőle.

A jó és rossz tudásának fája Isten azt mondta az embernek, hogy ennek az egy fának a gyümölcséből ne egyen. Eddig a pontig Ádám és Éva nem ismerte a gonoszt. A kígyó rávette őket, hogy kételkedjenek Isten szavában,

Engedetlenség Istennel szemben Amikor Ádám és Éva evett a jó és rossz tudásának fájáról, engedetlenséget követtek el Istennel szemben. Ez volt az első „bűn”, és azzal a következménnyel járt, hogy nem lehettek többé Istennel olyan jó barátságban, mint annak előtte.

 

Beszélgess Istennel!

Néha nehéznek tűnik a jót választani? Kérd meg Istent, hogy segítsen neked úgy élni, ahogy Ő szeretné, hogy élj.

Próbáld ki!

Isten beszélt Ádámmal és Évával, de ők nem vették komolyan a szavait. Isten sok különféle módon szól hozzánk, így a Bibliában leírt szavakon keresztül is.

Mit jelent tehát számodra a Biblia?

Kérdezd meg ismerőseidet, és tedd fel nekik is ezt a kérdést!

De mielőtt másokat kérdezgetnél, tedd fel magadnak is ugyanezt a kérdést, gondold végig a válaszodat, és mondd ki hangosan. Ha szeretnéd, kérhetsz segítséget a Túravezetődtől, de legyen a válasz a te saját válaszod. Ez felkészít arra, amikor mások hozzád fordulnak, és teszik fel neked a kérdést: „Mit jelent a neked a Biblia?”

Most már készen állsz! Kérdezd meg azokat, akiket ismersz, például tanáraidat, szüleidet, szomszédaidat, a gyülekezeti csoportvezetődet. Akár fel is jegyezheted a válaszaikat.

A saját válaszodat is jegyezd fel és őrizd meg. Később, a Bibliai kalandtúra állomásain újra meg újra felteheted magadnak a kérdést, és láthatod majd a változást.