17. állomás: Istenhez tartozni

82. Isten Lelke

Egy boltban honnan tudod megállapítani, hogy ki a vásárló és ki az eladó?

Egy focimeccsen hogyan tudsz rájönni, hogy ki melyik csapatnak drukkol?

Honnan tudod, hogy valaki Jézushoz tartozik-e?
Isten Lelke
Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Galata 5,16

Ez történt eddig…

Néhány hívő Galáciában azt gondolta, hogy ne csak Pál legyen az egyetlen, aki megmondja, mi a jó vagy a rossz tanítás. Pál tudta, hogy Isten neki adta ezt a különleges feladatot, és bízott benne, hogy meg tudja mondani a jó válaszokat. Elmagyarázta, hogy az a legfontosabb dolog, hogy elhiggyük, hogy Jézus meghalt és Isten feltámasztotta Őt, hogy minden rosszért, amit az emberek tettek, kifizesse az árat. Amikor a hívők követik a Szentlélek útmutatását, az meglátszik életükön.

Galata 5,22–26

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Mi történt ezután?

Pál továbbmegy, és azt mondja, Isten azt akarja, hogy a gyermekei úgy éljenek együtt, hogy az Neki dicsőséget hozzon. Jézusban hinni sosem lesz nagyon népszerű, üldöztetés és nehézségek jönnek, de semmi sem hasonlítható ahhoz, amit Jézus tett, hogy megmentse a világot. A keresztyéneknek az a legfontosabb, hogy Isten és az Ő szeretetének közelében maradjanak.

Gondold végig!

Válaszoljatok együtt a Bibliai Kalandtúra 108. oldalán található kérdésekre.

Tudtad?

Galácia Egy római régió volt, a mai Törökország területén.

Hamis tanítás Pál azért írt a galáciabeli gyülekezeteknek, mert olyan tanítókat hallgattak, akik nem az igaz üzenetet tanították. Ugyanaz a vita lángolt fel, ami miatt a jeruzsálemi gyűléshez vezetett (lásd a 16. állomás). A kérdés az volt, hogy mit kell tenned, hogy keresztyén legyél. Azt nem tudjuk pontosan, hogy ezt a levelet Pál a tanácskozás előtt vagy után írta.

Páltól Olvasd el a Galata 6,11-et, ahol Pál átveszi a levél írását, ahelyett, hogy a szolga írná.

 

Beszélgess Istennel!

Milyen ajándékaid vannak, amiket Isten használhatna? Mi lehetnél vagy mit tehetnél most Istenért? Beszélj Vele a gondolataidról!

Beszélgessetek!

Kristin és az anyukája, Lynda együtt olvasták el ezt a bibliai történetet.

A 9 éves Kristin Amerikában él.

Kristin ezt kérdezte: „Mit jelent az, hogy ’feszítsük keresztre bűnös
természetünket’?”

Lynda ezt válaszolta: „Amikor Jézust odaszegezték a keresztre, és hagyták meghalni —ezt a keresztre feszítés. Mindenki bűnös természettel születik, bűnös szíve van. A te bűnös természeted akkor lett keresztre feszítve, amikor Jézust megfeszítették. Ezért halt meg Jézus a kereszten. Összegyűjtötte a bűneinket, hogy kifizesse a büntetést értük, ami a halál. Azért tölthetjük az örökkévalóságot Istennel, mert Jézus, az Ő tökéletes életével kifizette a mi büntetésünket. Jézus elvette a bűneinket. A mi bűneink Vele együtt lettek keresztre feszítve. Jézus kifizette az árat bűnös szívünkért.”

Te mit mondanál?

Oszd meg másokkal, milyen kérdéseid támadtak a Bibliai Kalandtúra olvasása során, és milyen válaszokat találtál rájuk!! Ha nem találtál választ, írj nekünk az info@szentirasszovetseg.net emailcímre, és igyekszünk válaszolni!

Próbáld ki!

Olvasd el a Galata 5,22-23-at és találj benne 9 útmutatást arra, hogy Pál szerint hogyan kell a keresztyéneknek viselkedniük!

Gondolj valakire, akit ismersz és keresztyén (például Túravezetődre)! Látszik az életén a szeretet és az öröm? Békés, türelmes és kedves? Jó és hűséges? Emlékszel olyan esetre, amikor szelíd volt vagy önmérsékletet tanúsított? Talán ezek mindegyike igaz rá. Esetleg azt vetted észre, hogy türelmes veled,kedves az állatokkal vagy nem lesz dühös és rosszkedvű.
Amikor így viselkedik, akkor azt mutatja meg neked (és mindenkinek a környezetében), hogy Isten milyen.

Miért nem írsz neki egy rövid levelet vagy készítesz neki egy lapot, amin megköszönöd, hogy úgy viselkedik, ahogyan azt Pál leírja ebben az igeszakaszban?