3. állomás: Rosszból jó

12. Börtön, majd előléptetés

Hányféle módon küldhetsz üzenetet, mi minden jut eszedbe?

Az „álmokon keresztül” szerepel a listádon?

Isten sokféleképpen beszél az emberekkel. Hozzád szólt már? Hogyan?
Börtön, majd előléptetés
A fáraó ezt mondta szolgáinak: Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van? 1Mózes 41,38

Ez történt eddig…

Józsefet eladták egy Potifár nevű embernek, aki az egyik királyi helytartó volt. József keményen dolgozott, és jól teljesített Potifár házában, de aztán börtönbe zárták, mert Potifár felesége hazugságokat terjesztett róla. Ennek ellenére, József továbbra is Istenben bízott, és hamarosan a többi rab fölé emelték. Elterjedt a híre, hogy meg tudja fejteni az álmokat. Ezért, amikor Egyiptom fáraóját furcsa álmok gyötörték, Józsefért küldött, hogy fejtse meg az álmok jelentését.

1Mózes 41,14-16.28-39

Akkor a fáraó hívatta Józsefet, és sietve kihozták a tömlöcből. Ő megborotválkozott, ruhát váltott, és bement a fáraóhoz. A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmot álmodtam, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni. József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára. (...) Erről mondtam a fáraónak, hogy Isten megmutatta a fáraónak, mit fog cselekedni. Hét esztendő jön, amikor nagy bőség lesz Egyiptom egész földjén. De az éhínség hét esztendeje következik utánuk, amikor minden bőséget elfelejtenek Egyiptom földjén, és éhínség fogja emészteni az országot. Nem is fogják tudni, hogy bőség volt az országban, az utána következő éhínség miatt, olyan súlyos lesz az. Azért ismétlődött meg kétszer is a fáraó álma, mert Isten elhatározta ezt, és hamarosan véghez is viszi az Isten. Most azért szemeljen ki a fáraó egy értelmes és bölcs embert, és állítsa azt Egyiptom élére. Ezt tegye a fáraó: rendeljen az ország fölé felügyelőket, és szedessen ötödöt Egyiptom országában a bőség hét esztendejében. Gyűjtsenek össze minden élelmet a következő jó esztendőkben, halmozzák föl a gabonát, és a fáraó felügyelete alatt őrizzék az élelmet a városokban. Mert ez az élelem lesz az ország tartaléka az éhínség hét esztendejében, amely majd eljön Egyiptomra, és akkor nem pusztul el az ország az éhínség idején. Tetszett ez a beszéd a fáraónak és minden szolgájának. A fáraó ezt mondta szolgáinak: Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van? Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád hasonló értelmes és bölcs ember.

Mi történt ezután?

A fáraó elhitte, amit József mondott, hogy nagy éhínség fog jönni.
A fáraót annyira lenyűgözte József, hogy egész Egyiptom kormányzójává tette. József elvett feleségül egy magas rangú hölgyet, és két fia született. Ezután tervet készített a gabona elraktározására, az éhínség idejére, így mikor az éhínség eljött, az egyiptomiakat nem érte váratlanul.

Gondold végig!

Válaszoljatok együtt a Bibliai Kalandtúra 24. oldalán található kérdésekre.

Tudtad?

Álmok József képes volt mások álmainak a jelentését megérteni. A Bibliában Isten időnként álmokon keresztül mondja meg embereknek, hogy mit tegyenek, vagy figyelmezteti őket valamire, ami be fog következni.

Fáraó Egyiptom vezetője a fáraó volt, aki királyi (vagy alkalmanként királynői) és papi hatalmát is gyakorolta az ország életében.

Egyiptom gazdag és erős ország volt. A Nílus folyó vize öntözte a földeket, és ezért jó volt a termés; a folyó olyan széles és hosszú volt, hogy az északi országrészből a délire hajózhattak is rajta. Egyiptomnak saját írásrendszere volt, amelyben képeket, más néven hieroglifákat használtak, még könyvtárai is híresek voltak. Ebben a történelmi korban építettek piramisokat a fáraóknak, akiket haláluk után „múmiaként” bebalzsamoztak.

 

Beszélgess Istennel!

Adj hálát Istennek, hogy meghallja az imádságainkat, bárhol is vagyunk!

Próbáld ki!

Ezzel az érdekes feladattal feldolgozhatjátok, mi is történt Józseffel ebben a bibliai történetben.

Képzeld el, hogy te vagy József. Most szabadultál ki a börtönből, és a fáraó máris fontos feladattal bízott meg.
Készíts magadnak egy jelképes ruházatot (esetleg Túravezetőddel együtt készíthettek jelmezeket egymás számára). Olyan ruhadarabokat válassz, amik elérhetők, vagy könnyen kölcsönkérhetők, de különféle maradék anyagokból is készíthetitek.

Józsefnek öltözve szükséged lesz:
1 Valami szúrósra, hogy ne felejtsd el, Isten hogyan vitt át a rossz időszakon;
2 Egy hatalmi jelvényre, mert Isten segített, hogy sikerüljön a munka;
3 Valamilyen fejfedőre, ami jelképezi, hogy Isten tett bölccsé.

Maradj a jelmezben, és gondold át, majd imádkozzál sorban minden egyes ruhadarabért:
1 „Valami szúrós”: Köszönd meg Istennek, hogy átsegít a rossz időszakokon.
2 „A hatalom jelvénye”: Kérd Isten segítségét a felelősségteljes dolgokban.
3 „Fejfedő”: Adj hálát Istennek, hogy különféle módokon bölccsé tesz.

Ha sikerül lefényképezned a menő jelmezedet, a képet megtarthatod, emlékeztetőül arra, hogy Isten nem hagyta el Józsefet – és hozzád is közel van.