Túravezetés

1. állomás: Isten megteremti a világot

GONDOLJ BELE: mit üzen ma ez az állomás

Gyermekek (és felnőttek) számára a „bűn” nagyon könnyen válik rendkívül elvont dologgá, valamivé, amivel „jó embereknek” tartva magunkat csak nagyon távolról tudunk mit kezdeni. Ugyanilyen könnyű azt gondolni, hogy csak a szélsőségesen rossz dolgokat – mint például a gyilkosságot – hívhatjuk „bűnnek”. Azonban ha így vélekedünk, akkor ezek a fejezetek elveszítik értelmüket mai világunkban.

Amit Ádám és Éva tett nem is olyan szörnyű, gondolhatnánk – ők csupán ettek a gyümölcsből, amiről megmondták nekik, hogy nem szabad, azután próbálták másra kenni a felelősséget. Valójában azonban ők Isten életszemléletét utasították el, egy Vele ellentétes utat választottak, ami vonzóbbnak tűnt. E miatt volt komoly, amit tettek. Ugyanígy Bábelben sem az volt a gond, hogy tornyot akartak építeni az emberek, hanem az a gőg, hogy a sorsukat saját kezükbe vehetik.

Mi is tudunk ugyanígy viselkedni ma. Beszélgessünk azokról a dilemmákról, amikbe belekeveredünk, kegyes hazugságok, mások hibáztatása, irigységek és hasonlók miatt. Ezek mind következményekkel járnak!

Mivel azonban Isten szeret bennünket, nem kell tökéletesnek lennünk. Éppúgy, mint Noénál, Isten azoknak az oldalán áll, akik Őt követni akarják.

Rajzolhattok, vagy készíthettek egy szivárványt, amire feljegyezhetitek Isten ígéreteit az emberiség számára mind a 20 állomáson át.