Túravezetés

18. állomás: Isten szerint élni

MAGYARÁZD MEG: a kérdéseket, amik feljönnek ezen az állomáson

Ki volt Timóteus?
Pál először Lisztrában találkozott Timóteussal (lásd ApCsel 16,1). Zsidó volt (édesanyja révén), édesapja viszont görög származású. Egyértelműen tehetséges fiatalember volt. Nagyra tartották, és jó vezetőnek ígérkezett. Pál és társai több útjukon is magukkal vitték őt, és az Apostolok Cselekedeteiben többször is hallhatunk róla kalandjaik olvasása során. Míg együtt voltak, Pál folyamatosan tanította és bátorította a vezetői szerepre. Végül az efezusi gyülekezet vezetője lett. Pál ezután se hagyta magára; levélben tartották a kapcsolatot. Hozzá írt levelei nekünk is segíthetnek és bátorítást nyújthatnak.