Túravezetés

17. állomás: Istenhez tartozni

MAGYARÁZD MEG: a kérdéseket, amik feljönnek ezen az állomáson

Miért írtak akkoriban az emberek hosszú, unalmas leveleket mindenfajta hír nélkül?
Régen is írtak az emberek olyan leveleket, amelyekben hírek voltak, és Pál levelei is tartalmaznak hírmorzsákat, amelyekből jobban megismerhetjük életét és barátait. De a napi aktualitásokat tartalmazó levelek csak néhány akkori ember számára lettek volna érdekesek, és valószínűleg nem tartották volna meg nagyon sokáig. Azonban a legtöbb levél a Bibliában azért íródott, hogy tanítson és elmagyarázza az embereknek azt, mit tett értünk Isten és hogyan szeretné, ha élnénk. Mivel ilyen fontos tanítást tartalmaztak, hangosan felolvasták, lemásolták, továbbadták és megtartották, hogy még sokan hallhassanak Istenről - beleértve minket is. A levelek egy-egy része unalmasnak tűnhet. Ha nehéznek találod egy hosszabb rész elolvasását, válassz ki csak egy olyan verset, amelyben érted a szavakat, és arról gondolkozz!

Miért van néhány levél címében emberek neve, néhányban pedig ilyen furcsa nevek, mint a „Korinthusiak” vagy „Rómaiak”?
A legtöbb levél a Bibliában egy meghatározott helyen élő keresztyének csoportjához íródott; például Korinthus egy görög város volt, és az ott élő emberek voltak a „korinthusiak”.
Néhány levél pedig azért íródott, hogy a különböző helyen élő keresztyének között körbejárjon, ezért ezeket a leveleket az írójukról nevezték el, mint Péter vagy János.

Miért használt Pál egy katonát példának? A harc rossz, nem?
Nem minden harcot vívnak ököllel vagy fegyverekkel. Vannak más módjai is a harcnak: például ahogy William Wilberforce vívta a harcát, amikor kiállt, hogy megállítsa a rabszolgakereskedést Nagy-Britanniában. És ha valami rossz, akkor az ellen harcolnunk kell.
Pál tudta, hogy rossz dolgok vannak a világban, és minket is megkísért, hogy megtegyük ezeket. Azt javasolja, hogy harcoljunk ez ellen Isten segítségével, és ehhez a fegyverzet képét hívta segítségül, mert abban az időben egy római katona mindennapos látvány volt, így mindenki megértette ezt a hasonlatot.