Túravezetés

9. állomás: Énekek és mondások

TEKINTSD ÁT: az állomás öt története

Az állomás 5 története betekintést nyújt a Zsoltárok és Példabeszédek könyvébe, és tulajdonképpen bármilyen sorrendben olvasható. Érdemes lehet a 7. és 8. állomás történeteibe illesztve tanulmányozni őket, hogy a gyermek megérthesse a kapcsolatot a történelmi események, a szereplők, az énekek és a bölcs mondások között.

Ha a Bibliai Kalandtúra ezen állomásának „kulcstörténetével” kezdjük, a Biblia egyik legerőteljesebb imádságát olvassuk éppen. A szerzője Dávid, a pásztorkirály, akit már gyermekkorában felkentek, megküzdött a hatalmas Góliáttal, legyőzte őt, és sok más győzelmet is hozott Izráelnek. Azonban mindeközben vétkezett önmaga, népe és Isten ellen Bethsabéval való kapcsolatában. Bűntudattól kínozva mondta el az 51. zsoltár imádságát.
(Ezt akár a 8. állomással párhuzamosan is olvashatjuk, melynek címe: „Dávid bűnbánata”.)

A 23. zsoltárban Dávid csodálatos szóképeket tár elénk. A király pásztornak nevezi Istent. Így jobban megérti Isten természetét, hiszen valaha ő is pásztor volt. Ez az ének tisztán bemutatja, mennyire bízik Dávid Istenben.
(Ezt akár a 7. állomással párhuzamosan is olvashatjuk, a „Dávid és Góliát”, „Dávid és Saul” és a „Dávid király” című történeteknél.)

A 103. zsoltár tele van Isten szeretetének, kegyelmének, könyörületének és megbocsátásának különböző leírásaival. Valódi dicsőítő ének, mely hálás szívből fakad.

Dávid után fia, Salamon uralkodott. Királysága első éveitől fogva szerette Istent. Isten a bölcsesség ajándékát adta Salamonnak. Számos bölcs mondását olvashatjuk a Példabeszédekben.
(Ezt a részt akár a 8. állomással párhuzamosan is olvashatjuk, melynek címe „Salamon bölcsessége”.)